Egyszer volt, hol nem volt innét hegyen, innét réten. Történt egy szép téli napon, hogy hősnőnk pár napnyi szobafogságot nyert. Így rengeteg szabadideje keletkezett.

Azon gondolkozott, mihez is kezdhetne ennyi idővel. Előkapta hát a régóta a fiók mélyén porosodó hímzőrámát és egy kihímzésre váró terítőt.

Kihímezte, gyorsan ment. Nem volt túl sok minta a terítőn. Nézegette, forgatgatta, hamar rájött, hogy nem tud szép sarkakat készíteni, mert annak megtanulása ezidáig kimaradt.

-Így aztán dolgozgathatok. Lesz egy rakás félbe hagyott munkám, és amúgy is, hová tegyek ennyi terítőt. Majd ha vége a fogságnak, megtanulom a sarkazást és befejezem. De ki tudja, mikor lesz az a varázslatos pillanat, hogy kicsi lánykám kibújik, és hazatérhetek. Addig is kéne valamit csinálni. Tudom már!

Hirtelen ötletek rohanták meg hősnőnk fejét. Csak úgy sorjáztak, pihenőt nem nagyon hagytak. Az első az volt, hogy van otthon a szekrényben egy furcsa szabású szoknya. Egy téglalap, közepén egy lyukkal (ez a derékrész). Viszont tiszta fehér, amin jól mutathat a terítőkön gyakorolt sárközi színes hímzés. Ugrás a telefonért. Estére keressék elő a szoknyát és hozzák, munka van!

Így indult az az ötlet, hogy nem a terítőkupacot növelje, hanem a ruháit díszítse.

A fogság végül 3 hétig tartott. Ez épp elég idő volt a szoknya kihímzésére. Mire haza került, addigra kész is volt az “új” ruha. Jól jött, mert egy darabig nadrágot nem tudott hordani :-)